Szoval Ricsiek megerkeztek…itt tartottunk 2014 szeptembereben. Azota? Azota rengeteg minden trotent, valtozott, de ne szaladjunk elore! Kanyarodjunk vissza Montenegroba. Ricsiek tehat szerencsesen befutottak, kikoltoztek a hajorol mi meg bekoltozunk. Masfel nap felkeszules utan vegul az idojaras kenyszeritett indulasra Monfalcone (Olaszorszag) iranyaba, Hound teli tarolohelye fele. Ket hetunk volt felvinni a hajot, viszont erre a ket hetre pont kifogtuk a borat. Ez az adriai szelek egyik nagy mumusa, eros eszak-eszak keleti, viharos szel, ami osszel akar 1-2 hetig is tombolhat. Nekunk az egesz ut alatt volt szerencsenk elvezni :) Alabb - rendhagyo modon - Szilvi szavait olvashatjatok az utazasrol. Szamomra a legnagyobb tanulsag: felejts el minden fele elore tervezest, mert teljesen felesleges. Az A tervbol barmikor lehet B, C, D, E… Horgonycsuszastol a majd 48 oran tarto (idojaras miatti) kikoteskeptelesegen at, mindez nehezitve elromlott fockrollerrel, melysegmero nelkul es gyakorlatilag mukodeskeptelen horgonycsorlo+lanc kombinacioval. Szoval izgalmakbol nem voltunk hijjan. A nem mukodo dolgokat kivaltottuk: melyseget sima kotellel mertunk, a kotelen meterenkent egy csomot kotve, a vegen olommal. Horgonyzohelyet keresve igy tudtuk kb. mi van alattunk. Szerencsere van a hajon masodik forstag amire fel lehet huzni tartalek vitorlat, igy ezzel is rendben voltunk. A horgonyzas az borzalmas volt. A lanc szemmerete nem stimmelt a csorlohoz, igy a csorlo lenyegeben hasznalhatatlan volt. Kezzel kellett felhuzni a lancot, volt hogy egymas utan tobbszor is. Ja meg egy kis adalek: a groszt (nagyvitola) is csak akadozva lehetett felhuzni, ennek is megvolt a maga miertje mar Amerikaban is baj volt vele.
Na de jojjon az elmenybeszamolo noi szemmel:
Küzd a kilókkal? Szereti a Horvát-tengert? Szeretne egy hajón üldögélve megszabadulni a feleslegtől? Íme, a leghatékonyabb módszer: a Bora diéta
A szárazföldön úgymond mindenünk megvan, ami egy szokásos életvitelhez kell: otthon, kert, kutya, karrier, és mi mégis úgy döntöttünk, hogy mindezt a jól ismert biztonságot magunk mögött hagyva nekiindulunk a Világnak egy vitorlás fedélzetén. Egy éve a szabadidőnk jelentős része a nagy útra való felkészüléssel telik. Mindezt miért? A szabadságért, hogy az együtt töltött idő, és a legkedvesebb hobbink (a közös kalandok), ne csak a szűkre szabott munka utáni órákra, hétvégékre, kivett szabadnapokra korlátozódjanak, hanem a mérleg nyelve átbillenjen a Kötelesség (és kötelezettség) oldalról az Élet oldalára, és a két évesre tervezett út után feltöltődve illeszkedjünk vissza a szárazföldi kerékvágásba. A kiemelkedő sportteljesítményeket meghagyjuk a profiknak, mi az egyszerű halandók útját járjuk. Szeretnénk megmutatni, hogy az embernek arra van ideje, amire szán; hogy az álmok és a valóra váltásuk fontos; valamint titkos reményünk, hogy utunk során fel tudjuk hívni a figyelmet a harmóniában működő, fenntartható életmódra, ami a kulcsa, hogy a Föld jelenlegi pusztulási üteme lelassuljon (mert megállításról beszélni sem merek). De ez itt egy vitorlázásról szóló, nem pedig egy életmód magazin, ezért visszatérek oda, hogy a szabadságnak ára van. Ahogy Bence mondani szokta, ha a vitorlázásban nem lennének nehézségek és viszontagságok, akkor mindenki a Föld körül hajókázna. Ez a történet a viszontagságok kóstolójáról szól és arról, hogy lépésről-lépésre hogyan váltam egy majdnem teljes értékű legénységgé a Montenegrótól Monfalconeig vezető úton, amire sikerült kifognunk egy Borat.
Szeptember 22-én a montenegrói Kotori-öbölben lévő Muo-ban költöztünk a hajónkra (Hound, egy 34 lábas, 34 éves Rival), amit Virgo Ricsi barátunk és családja hajózott át az Atlanti-óceánon. A kétheti ruhánk, térképek, könyvek, szerszámok satöbbi kényelmesen elfértek a hajón, de pakoláskor azért felmerült bennem, hogy vajon jövőre hogyan fog ide beférni kétévnyi cucc…? Logisztikából és szelektálásból még biztos fel kell készülnöm addig, bár eleve könnyebbség, és vonzó is a vízi életben, hogy kosztümöknek nem kell egy gardróbnyi hely. Az időjárás-jelentés másnap késő délelőttre jelezte a Bora érkezését, és mivel Bencével ez volt az első olyan tengeri utunk, amin csak ketten voltunk a hajón és csak magunkra számíthattunk, ezért úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk, hogy viharban kelljen a vízen összeszoknunk, hanem a partfalon kivárjuk, hogy elvonuljon a rossz idő. A viszontagságok ezzel kezdődtek… A barométer rohamosan esett, a Bora pedig már aznap éjjel lecsapott. (1. lecke: VHF rádiókezelés. Megjegyezni: az időjárás-előrejelzést csak ajánlásnak vedd!) Ráadásul a fjordos, szurdokszerű Kotori-öblöt körülölelő – egyébként csodálatos – hegyek úgy felerősítették és megcsavarták a bukó szelet, hogy az éjszaka közepén a hajó épsége érdekében, a vízszintesen szakadó esőben ellöktük magunkat a partfaltól, és kiálltunk horgonyra. (2. lecke: motorindítás és tolatás egy hosszú tőkesúlyos (skeg), rúdkormányos hajóval. Megjegyezni: szélcsendben gyakorolni a tolatást!) Indulhatott az éjszakai ügyelet, felváltva őrködtünk, hogy a vihar széllökéseiben megcsúszik-e a horgony. Nem csúszott, viszont ehhez 40 méter láncot és 20 méter kötelet kellett kiengednünk, aminek másnap volt meg a böjtje.
Kedden enyhült a szél, kimentünk a partra élelmiszerrel, vízzel feltankolni, kilépni Montenegróból. Az indulást szerda hajnalra terveztük. Úgy számoltuk, hogy két hetünk van a kb. 400 tengeri mérföldes útra Kotorból Monfalconeba, ami napi 40 mérfölddel számolva megengedi, hogy csak nappal kelljen haladnunk, ne menjünk bele éjszakákba. Nem ismertük még jól a hajót, nem volt még kettesben tapasztalatunk a tengeren, terv szinten így tűnt biztonságosnak. De a barométer csak esett tovább, a szél újra erősödött, a horgony elkezdett engedni, így a kedd éjszaka sötétjében Bencének fel kellett csörlőznie a 60 méteresre kiengedett horgonyt, és át kellett hajóznunk egy teljesen másik öbölbe (3. lecke: üvöltő szélben, motorzúgás mellett meghallani egymást. Megjegyezni: csak azért mert üvölt a másik, még nem biztos, hogy ideges! Sok-sok gyógyszert vinni hátfájásra!) Mint utóbb megtudtuk nem mi voltunk az egyetlen magyar hajó, akire lecsapott az a Bora. Wild Joe-t tőlünk pár mérföldre, a Kotori-öböl szájánál fektette el a hirtelen lecsapó, beforduló szél.
Szeptember 24-én aztán napos, tiszta, előbb enyhe, majd egyre erősödő északi szélben szedtük fel a horgonyt, és indultunk horvát vizekre. Hol vitorláztunk, hol motorláztunk (motor+vitorla), gyönyörködtünk a hegyekben, kis szigetekben, és persze elkerültük az éppen futó Rijeka – Tivat, Tivat – Rijeka tengeri verseny útvonalát. Már sötétedett, és a szél ismét komolyan kezdett erősödni, mikor Molunatnál horgonyt dobtunk. Másnap Cavtatban beléptünk Horvátországba. (4. lecke: partfalra merőleges kiállás tolatással, elől horgonyt dobva. Megjegyezni: ha Bencének egyszerre kell kormányoznia, és az orrban horgonyt dobnia, akkor maradj csöndben! Valamint, a horvátok újabb ürügyet találtak a hajósok „megadóztatására”, már nem csak éves vízhasználati díjat és a hajón található fekhelyek szerinti idegenforgalmi adót kell fizetni, hanem a kötelezően használandó vámkikötőben is pénzt szednek a megállásért!) Már megint lekéstük a megállással a napfényt, sötétedett, mire Lopudnál horgonyt dobtunk. A barométer meg csak esett…
A negyedik napon (szeptember 26.) aztán végképp megdőlt a kizárólag nappali menet tervünk. Az egész napos erős északi szélben küzdöttünk észak felé, motort is kapcsolva, hogy minél élesebben tudjunk haladni. (5. lecke: kreuzolás 4-5 Bf szélben. Megjegyezni: kevésbé félsz, ha kormányzol!) Mi a menetrendünk szerint délután 5 magasságában meg is érkeztünk Korcula keleti csücskéhez, a közelgő kikötés utáni forró zuhanyról, pizzáról és sörről álmodozva. Lumbarda marinájába akartunk beállni, de az este 9-re jelzett viharos szél hirtelen megérkezett. (6. lecke: kis szigetek között 6-osra erősödő szélben tartani a hajót a vitorlák beszedéséig, miközben Bence a nem működő fokroller helyett kézzel próbálja betekerni a genuát. Megjegyezni: ha kis kint maradt genua felülettel beggel a hajó, akkor ejteni, nehogy boruljunk és az orrban álló párunkat elveszítsük!) Esélytelen volt kikötni vagy horgonyozni. Jött a B terv: Korcula déli oldalán keresni egy védettebb horgonyzó öblöt a ránk ereszkedő éjszakában. Majd a C terv: sötétben végighajózni Korcula külső oldalán és a nyugati oldalon lévő Vela Luka védett kikötőjébe beállni az éjszaka közepén. Majd a D terv: az erős szembeszél és szembehullámzás miatt – amit vitorlával, és motoros rásegítéssel sem tudtunk leküzdeni – inkább visszafordulni és Tri Luka öblében horgonyt dobni a napfelkeltében, és végre aludni. (7. lecke: éjszakai navigáció, éjszakai kormányzás, VHF kommunikáció más hajókkal. Megjegyezni: sose építs arra, hogy az épp aktuális terv működik! Ha csak napközbeni menetet tervezel, akkor is pihenj világosban is! Ha sípol az AIS ne ess pánikba, mert egyáltalán nem biztos, hogy ütközni fogsz, csak azt jelenti, hogy egy tengeri mérföldön belül lesz a legközelebbi távolság!)
Az előző napi tervezetthez képest 12 órával megnyúlt menet és reggeli lehorgonyzás után egész délelőtt aludtunk. A szél csendesedett, a víz kisimult, és a barométer is lassan kezdett emelkedni. Végre fürödhettünk. No, senki ne képzeljen wellnesst, hisz a hajón nincs se meleg víz, se zuhany. Helyette: didergés – csobbanás – kimászás – didergés – sampon – tusfürdő – csobbanás – kimászás – didergés. De legalább felfrissültünk, és a Nap is sütött. Száradás közben tervezgettük, hogy a majd’ egy heti bögrés leves, rántotta, kis gyümölcs, kis magok menüt milyen lakomával fogjuk feledtetni, mikor észrevettük, hogy a kb. 15 perccel korábbi pozíciónkhoz képest vagy 100 métert csúsztunk. Ledöbbentünk. Horgonyzáskor tolatva is meghúztuk a horgonyt, és meg se moccantunk. (8. lecke: horgonycsúszás-jelző beállítás. Megjegyezni: soha nem vagy biztonságban, a hajó a vízre való, a bajok mindig partközelben kezdődnek!) Lakoma elnapol, és az ismét erősödő széllökésekben felszedtük a horgonyt. Mivel már délután volt, ezért úgy gondoltuk, hogy legyen a tegnapi C terv a mai B terv, vagyis irány Korcula nyugati csücske és Vela Luka kikötője. De ahogy kikerültünk Korcula takarásából, beforgott a szél teljes északiba, nem tudtunk volna a kikötőöbölre ráfordulni. Újabb újratervezés, a mai C terv: irány Vis. Vis öblének bejárata előtt majdnem összeomlottam. Az 5,5-6,5 csomós sebességünkről leestünk 0,5-1,0 csomóra, mert annyira felerősödött a szél és a szembe hullámzás. Gyakorlatilag álltunk egy helyben a világítótorony fényében. Nem hittem el, hogy mintegy két mérföldre az öböl szájától már megint újabb tervet kell kitalálni, amire valószínűleg egyetlen megoldás maradt, vagyis visszaejteni Korculára és elveszíteni ezt a megtett 30 mérföldet. De a hullámok újra kicsit elcsitultak, lett egy kis sebességünk, elértük az öböl bejáratát, bevontuk a vitorlákat és a most már oldalról kapott tarajos hullámokban jobbra-balra dülöngélve, a hajóból majdnem kiesve bepöfögtünk Vis öblébe. Éjfél magasságában már csendes vízen, bóján állva ittunk egy áldást és nyugtató pálinkát. (8. lecke: hajók éjszakai fényei, éjszaka egyedül a hajó kormányánál, AIS olvasás és beállítás. Megjegyezni: a vihar és hullámzás csak egy állapot, amit a hatalmas halak például élveznek, és pont ilyenkor ugrálnak ki a felszínre! Viharban is gyönyörű a hullócsillagos éj, és rengeteg alkalmat ad, hogy egyszerű dolgokat kívánj, mint például egy nap túlélése, vagy egy meleg vacsora!)
Szeptember 28-án, egy hét után megtört a jég. Jobban mondva a vihar. Örömünnepet ültünk, mikor a VHF-en hallgatott reggeli előrejelzés így kezdődött: „No warnings. I repeat, no warnings on the Adriatic” azaz „Nincs vihar veszély. Ismétlem az Adriai-tengeren nincs vihar veszély.” Egynapi pihenőt adtunk magunknak. (9. lecke: üzemanyag tankolás. Megjegyezni: a pizza és a meleg zuhany luxus és jól esik!) Szeptember 29-én kora reggel indultunk tovább, a fokozatosan emelkedő barométer, az ég alja és az előrejelzések is igazat mondtak, többnapi csendes idő, enyhe É-ÉK-i szeles napok következtek. Ugrottunk is egy nagyot, három nap non-stop menetben kívülről elhagytuk a Kornatokat, Dugi Otokot, Mali Losinjt és Susakot, az Isztriai-félsziget déli csücskét, ahol a szerencsénkre keletiesedő szél segített, hogy a Brijuni Nemzeti Parkot is vitorlával kerüljük. Nagyon csendes három nap volt. Egyedüli nehézséget az okozott, hogy az kis szél is inkább északról, semmint északkeletről fújt, úgyhogy folyamatosan figyelni kellett az élességre. (9. lecke: vitorla fel és lehúzások, vitorlaállítás, szemöldökszedés és körömápolás a fedélzeten. Megjegyezni: ha szélcsendben az álló hajó körül ugrálva locsognak a kis halak, nem biztos, hogy barrakuda, vagy cápa elől menekülnek, úgyhogy nyugodtan úszkálhatsz az olajos sima kékségben!)
Október 1-jén késő délután kötöttünk ki Rovinjban, előbb az északról nyitottabb partfalra, aztán – mivel erősödött az északi szél és hullámzás, féltünk, hogy a hajó sérülni fog, vagy már nem fogunk tudni leállni a partfalról – estére átálltunk a védett oldali marinába. (10. lecke: bójáról leoldás 3-4 Bf erősödő szembe szélben. Megjegyezni: Rovinjban ne állj a partfalra, mert minden kikötőköteled halolajos, büdös lesz!) Mikor visszasétáltunk az erős hullámzás miatt induláskor leoldani nem tudott kikötőkötelünkért már esett az eső, és tovább erősödött az északi szél. Másnap reggel reffelt nagyvitorlával és fokkal tovább indultunk utolsó horvátországi állomásunk, Umag felé. Az esti döntésünk utólag is beigazolódott: a két 50 láb körüli svéd és német hajó is otthagyta a partfalat. Umagban kiléptünk Horvátországból és bóján töltöttük az estét.
Október 3-án nekiindultunk, hogy átkeljünk a sűrű teherforgalmú koperi és trieszti öblön. Forgolódó É-ÉK-i szelet jósoltak, ami délutánra enyhül. A reggeli kreuzolásban alig valamit haladtunk előre, de szerencsére az Isztria nyugati csücskét elhagyva, szlovén vizekre érve kezdett kicsit keletiesedni, szinte egy takkon át tudtunk kelni a csatornán, csak teherhajók miatt kellett egyet-egyet fordulni. Monfalcone öblében aztán már csak a téli tárolóhelyünkre vezető, számunkra még ismeretlen csatornán kellett felhajózni, a kikötőt megtalálni, miközben a szárazföld felől áradó hőségben kapkodtuk le magunkról a viharkabátot, viharnadrágot és a többi fölösleges rétegeket. (11. lecke: kikötés daruhoz, hajótakarítás, -téliesítés. Megjegyezni: a teherhajós sztrádákat ne úgy képzeld el, mint az autópályát! Ezeken azért nem olyan sűrű a forgalom! Jó látási viszonyok mellett gond nélkül átkelhetsz rajtuk vitorlással, csak folyamatosan figyelj, és inkább Te térj ki a nagyobbak és gyorsabbak elől!)
Két nap alatt letéliesítettük Hound-ot, kipakoltuk, és hazajöttünk. Azóta nem telik el nap, hogy ne gondolnánk rá, ne emésztgetnénk a két hét hajózás tapasztalatát, ne ízlelgetnénk, hogy milyen lesz ez két éven keresztül, és ne intéznénk legalább valami apróságot, ami az induláshoz szükséges. Mindezek után miért hiszem, hogy jövőre indulni kell és, hogy bírni fogom, bírni fogjuk a két éves utat? Mert a félelmet le lehet győzni, ami pedig marad, az csodás! Ha azt az oldalát meséltem volna, hogy delfineket, halakat, teknősöket láttunk, csodás városkák utcáin sétáltunk, rengeteget beszélgettünk, a természetben és az idő egyáltalán nem unalmas, lassú relativitásában éltünk, hogy a nehézségek még közelebb hoztak minket, az is igaz lenne, de az csak a mézes-mázas oldal volna. A valóság azonban az, hogy mindezek mellett és annak ellenére, hogy kis hajóban és nagy hajóban is vitorláztam szezonokat a Balatonon, néha a tengeren is, voltam már viharban, másztam sziklát, hegyet, ültem száguldó motoron, de beismerem, ez az út volt az eddigi legnehezebb. A természet erejének kiszolgáltatott porszemérzésre és az akár a hajódat vagy az életedet követelő rossz döntéstől való rettegésre nem lehet felkészülni. Meg kell tanulni bízni. Bízni magadban, a társadban és a hajódban! Én ezt kaptam a gyönyörű naplementék és hullócsillagos éjszakák emléke mellett. Hogy mit veszítettem? Két hét alatt 5 kilót, fésült-fazonra beszárított frizurát, pár óra alvás-elmaradás, tehát csak olyat, ami könnyen visszajön.
Na de jojjon az elmenybeszamolo noi szemmel:
Küzd a kilókkal? Szereti a Horvát-tengert? Szeretne egy hajón üldögélve megszabadulni a feleslegtől? Íme, a leghatékonyabb módszer: a Bora diéta
A szárazföldön úgymond mindenünk megvan, ami egy szokásos életvitelhez kell: otthon, kert, kutya, karrier, és mi mégis úgy döntöttünk, hogy mindezt a jól ismert biztonságot magunk mögött hagyva nekiindulunk a Világnak egy vitorlás fedélzetén. Egy éve a szabadidőnk jelentős része a nagy útra való felkészüléssel telik. Mindezt miért? A szabadságért, hogy az együtt töltött idő, és a legkedvesebb hobbink (a közös kalandok), ne csak a szűkre szabott munka utáni órákra, hétvégékre, kivett szabadnapokra korlátozódjanak, hanem a mérleg nyelve átbillenjen a Kötelesség (és kötelezettség) oldalról az Élet oldalára, és a két évesre tervezett út után feltöltődve illeszkedjünk vissza a szárazföldi kerékvágásba. A kiemelkedő sportteljesítményeket meghagyjuk a profiknak, mi az egyszerű halandók útját járjuk. Szeretnénk megmutatni, hogy az embernek arra van ideje, amire szán; hogy az álmok és a valóra váltásuk fontos; valamint titkos reményünk, hogy utunk során fel tudjuk hívni a figyelmet a harmóniában működő, fenntartható életmódra, ami a kulcsa, hogy a Föld jelenlegi pusztulási üteme lelassuljon (mert megállításról beszélni sem merek). De ez itt egy vitorlázásról szóló, nem pedig egy életmód magazin, ezért visszatérek oda, hogy a szabadságnak ára van. Ahogy Bence mondani szokta, ha a vitorlázásban nem lennének nehézségek és viszontagságok, akkor mindenki a Föld körül hajókázna. Ez a történet a viszontagságok kóstolójáról szól és arról, hogy lépésről-lépésre hogyan váltam egy majdnem teljes értékű legénységgé a Montenegrótól Monfalconeig vezető úton, amire sikerült kifognunk egy Borat.
Szeptember 22-én a montenegrói Kotori-öbölben lévő Muo-ban költöztünk a hajónkra (Hound, egy 34 lábas, 34 éves Rival), amit Virgo Ricsi barátunk és családja hajózott át az Atlanti-óceánon. A kétheti ruhánk, térképek, könyvek, szerszámok satöbbi kényelmesen elfértek a hajón, de pakoláskor azért felmerült bennem, hogy vajon jövőre hogyan fog ide beférni kétévnyi cucc…? Logisztikából és szelektálásból még biztos fel kell készülnöm addig, bár eleve könnyebbség, és vonzó is a vízi életben, hogy kosztümöknek nem kell egy gardróbnyi hely. Az időjárás-jelentés másnap késő délelőttre jelezte a Bora érkezését, és mivel Bencével ez volt az első olyan tengeri utunk, amin csak ketten voltunk a hajón és csak magunkra számíthattunk, ezért úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk, hogy viharban kelljen a vízen összeszoknunk, hanem a partfalon kivárjuk, hogy elvonuljon a rossz idő. A viszontagságok ezzel kezdődtek… A barométer rohamosan esett, a Bora pedig már aznap éjjel lecsapott. (1. lecke: VHF rádiókezelés. Megjegyezni: az időjárás-előrejelzést csak ajánlásnak vedd!) Ráadásul a fjordos, szurdokszerű Kotori-öblöt körülölelő – egyébként csodálatos – hegyek úgy felerősítették és megcsavarták a bukó szelet, hogy az éjszaka közepén a hajó épsége érdekében, a vízszintesen szakadó esőben ellöktük magunkat a partfaltól, és kiálltunk horgonyra. (2. lecke: motorindítás és tolatás egy hosszú tőkesúlyos (skeg), rúdkormányos hajóval. Megjegyezni: szélcsendben gyakorolni a tolatást!) Indulhatott az éjszakai ügyelet, felváltva őrködtünk, hogy a vihar széllökéseiben megcsúszik-e a horgony. Nem csúszott, viszont ehhez 40 méter láncot és 20 méter kötelet kellett kiengednünk, aminek másnap volt meg a böjtje.
Kedden enyhült a szél, kimentünk a partra élelmiszerrel, vízzel feltankolni, kilépni Montenegróból. Az indulást szerda hajnalra terveztük. Úgy számoltuk, hogy két hetünk van a kb. 400 tengeri mérföldes útra Kotorból Monfalconeba, ami napi 40 mérfölddel számolva megengedi, hogy csak nappal kelljen haladnunk, ne menjünk bele éjszakákba. Nem ismertük még jól a hajót, nem volt még kettesben tapasztalatunk a tengeren, terv szinten így tűnt biztonságosnak. De a barométer csak esett tovább, a szél újra erősödött, a horgony elkezdett engedni, így a kedd éjszaka sötétjében Bencének fel kellett csörlőznie a 60 méteresre kiengedett horgonyt, és át kellett hajóznunk egy teljesen másik öbölbe (3. lecke: üvöltő szélben, motorzúgás mellett meghallani egymást. Megjegyezni: csak azért mert üvölt a másik, még nem biztos, hogy ideges! Sok-sok gyógyszert vinni hátfájásra!) Mint utóbb megtudtuk nem mi voltunk az egyetlen magyar hajó, akire lecsapott az a Bora. Wild Joe-t tőlünk pár mérföldre, a Kotori-öböl szájánál fektette el a hirtelen lecsapó, beforduló szél.
Szeptember 24-én aztán napos, tiszta, előbb enyhe, majd egyre erősödő északi szélben szedtük fel a horgonyt, és indultunk horvát vizekre. Hol vitorláztunk, hol motorláztunk (motor+vitorla), gyönyörködtünk a hegyekben, kis szigetekben, és persze elkerültük az éppen futó Rijeka – Tivat, Tivat – Rijeka tengeri verseny útvonalát. Már sötétedett, és a szél ismét komolyan kezdett erősödni, mikor Molunatnál horgonyt dobtunk. Másnap Cavtatban beléptünk Horvátországba. (4. lecke: partfalra merőleges kiállás tolatással, elől horgonyt dobva. Megjegyezni: ha Bencének egyszerre kell kormányoznia, és az orrban horgonyt dobnia, akkor maradj csöndben! Valamint, a horvátok újabb ürügyet találtak a hajósok „megadóztatására”, már nem csak éves vízhasználati díjat és a hajón található fekhelyek szerinti idegenforgalmi adót kell fizetni, hanem a kötelezően használandó vámkikötőben is pénzt szednek a megállásért!) Már megint lekéstük a megállással a napfényt, sötétedett, mire Lopudnál horgonyt dobtunk. A barométer meg csak esett…
A negyedik napon (szeptember 26.) aztán végképp megdőlt a kizárólag nappali menet tervünk. Az egész napos erős északi szélben küzdöttünk észak felé, motort is kapcsolva, hogy minél élesebben tudjunk haladni. (5. lecke: kreuzolás 4-5 Bf szélben. Megjegyezni: kevésbé félsz, ha kormányzol!) Mi a menetrendünk szerint délután 5 magasságában meg is érkeztünk Korcula keleti csücskéhez, a közelgő kikötés utáni forró zuhanyról, pizzáról és sörről álmodozva. Lumbarda marinájába akartunk beállni, de az este 9-re jelzett viharos szél hirtelen megérkezett. (6. lecke: kis szigetek között 6-osra erősödő szélben tartani a hajót a vitorlák beszedéséig, miközben Bence a nem működő fokroller helyett kézzel próbálja betekerni a genuát. Megjegyezni: ha kis kint maradt genua felülettel beggel a hajó, akkor ejteni, nehogy boruljunk és az orrban álló párunkat elveszítsük!) Esélytelen volt kikötni vagy horgonyozni. Jött a B terv: Korcula déli oldalán keresni egy védettebb horgonyzó öblöt a ránk ereszkedő éjszakában. Majd a C terv: sötétben végighajózni Korcula külső oldalán és a nyugati oldalon lévő Vela Luka védett kikötőjébe beállni az éjszaka közepén. Majd a D terv: az erős szembeszél és szembehullámzás miatt – amit vitorlával, és motoros rásegítéssel sem tudtunk leküzdeni – inkább visszafordulni és Tri Luka öblében horgonyt dobni a napfelkeltében, és végre aludni. (7. lecke: éjszakai navigáció, éjszakai kormányzás, VHF kommunikáció más hajókkal. Megjegyezni: sose építs arra, hogy az épp aktuális terv működik! Ha csak napközbeni menetet tervezel, akkor is pihenj világosban is! Ha sípol az AIS ne ess pánikba, mert egyáltalán nem biztos, hogy ütközni fogsz, csak azt jelenti, hogy egy tengeri mérföldön belül lesz a legközelebbi távolság!)
Az előző napi tervezetthez képest 12 órával megnyúlt menet és reggeli lehorgonyzás után egész délelőtt aludtunk. A szél csendesedett, a víz kisimult, és a barométer is lassan kezdett emelkedni. Végre fürödhettünk. No, senki ne képzeljen wellnesst, hisz a hajón nincs se meleg víz, se zuhany. Helyette: didergés – csobbanás – kimászás – didergés – sampon – tusfürdő – csobbanás – kimászás – didergés. De legalább felfrissültünk, és a Nap is sütött. Száradás közben tervezgettük, hogy a majd’ egy heti bögrés leves, rántotta, kis gyümölcs, kis magok menüt milyen lakomával fogjuk feledtetni, mikor észrevettük, hogy a kb. 15 perccel korábbi pozíciónkhoz képest vagy 100 métert csúsztunk. Ledöbbentünk. Horgonyzáskor tolatva is meghúztuk a horgonyt, és meg se moccantunk. (8. lecke: horgonycsúszás-jelző beállítás. Megjegyezni: soha nem vagy biztonságban, a hajó a vízre való, a bajok mindig partközelben kezdődnek!) Lakoma elnapol, és az ismét erősödő széllökésekben felszedtük a horgonyt. Mivel már délután volt, ezért úgy gondoltuk, hogy legyen a tegnapi C terv a mai B terv, vagyis irány Korcula nyugati csücske és Vela Luka kikötője. De ahogy kikerültünk Korcula takarásából, beforgott a szél teljes északiba, nem tudtunk volna a kikötőöbölre ráfordulni. Újabb újratervezés, a mai C terv: irány Vis. Vis öblének bejárata előtt majdnem összeomlottam. Az 5,5-6,5 csomós sebességünkről leestünk 0,5-1,0 csomóra, mert annyira felerősödött a szél és a szembe hullámzás. Gyakorlatilag álltunk egy helyben a világítótorony fényében. Nem hittem el, hogy mintegy két mérföldre az öböl szájától már megint újabb tervet kell kitalálni, amire valószínűleg egyetlen megoldás maradt, vagyis visszaejteni Korculára és elveszíteni ezt a megtett 30 mérföldet. De a hullámok újra kicsit elcsitultak, lett egy kis sebességünk, elértük az öböl bejáratát, bevontuk a vitorlákat és a most már oldalról kapott tarajos hullámokban jobbra-balra dülöngélve, a hajóból majdnem kiesve bepöfögtünk Vis öblébe. Éjfél magasságában már csendes vízen, bóján állva ittunk egy áldást és nyugtató pálinkát. (8. lecke: hajók éjszakai fényei, éjszaka egyedül a hajó kormányánál, AIS olvasás és beállítás. Megjegyezni: a vihar és hullámzás csak egy állapot, amit a hatalmas halak például élveznek, és pont ilyenkor ugrálnak ki a felszínre! Viharban is gyönyörű a hullócsillagos éj, és rengeteg alkalmat ad, hogy egyszerű dolgokat kívánj, mint például egy nap túlélése, vagy egy meleg vacsora!)
Szeptember 28-án, egy hét után megtört a jég. Jobban mondva a vihar. Örömünnepet ültünk, mikor a VHF-en hallgatott reggeli előrejelzés így kezdődött: „No warnings. I repeat, no warnings on the Adriatic” azaz „Nincs vihar veszély. Ismétlem az Adriai-tengeren nincs vihar veszély.” Egynapi pihenőt adtunk magunknak. (9. lecke: üzemanyag tankolás. Megjegyezni: a pizza és a meleg zuhany luxus és jól esik!) Szeptember 29-én kora reggel indultunk tovább, a fokozatosan emelkedő barométer, az ég alja és az előrejelzések is igazat mondtak, többnapi csendes idő, enyhe É-ÉK-i szeles napok következtek. Ugrottunk is egy nagyot, három nap non-stop menetben kívülről elhagytuk a Kornatokat, Dugi Otokot, Mali Losinjt és Susakot, az Isztriai-félsziget déli csücskét, ahol a szerencsénkre keletiesedő szél segített, hogy a Brijuni Nemzeti Parkot is vitorlával kerüljük. Nagyon csendes három nap volt. Egyedüli nehézséget az okozott, hogy az kis szél is inkább északról, semmint északkeletről fújt, úgyhogy folyamatosan figyelni kellett az élességre. (9. lecke: vitorla fel és lehúzások, vitorlaállítás, szemöldökszedés és körömápolás a fedélzeten. Megjegyezni: ha szélcsendben az álló hajó körül ugrálva locsognak a kis halak, nem biztos, hogy barrakuda, vagy cápa elől menekülnek, úgyhogy nyugodtan úszkálhatsz az olajos sima kékségben!)
Október 1-jén késő délután kötöttünk ki Rovinjban, előbb az északról nyitottabb partfalra, aztán – mivel erősödött az északi szél és hullámzás, féltünk, hogy a hajó sérülni fog, vagy már nem fogunk tudni leállni a partfalról – estére átálltunk a védett oldali marinába. (10. lecke: bójáról leoldás 3-4 Bf erősödő szembe szélben. Megjegyezni: Rovinjban ne állj a partfalra, mert minden kikötőköteled halolajos, büdös lesz!) Mikor visszasétáltunk az erős hullámzás miatt induláskor leoldani nem tudott kikötőkötelünkért már esett az eső, és tovább erősödött az északi szél. Másnap reggel reffelt nagyvitorlával és fokkal tovább indultunk utolsó horvátországi állomásunk, Umag felé. Az esti döntésünk utólag is beigazolódott: a két 50 láb körüli svéd és német hajó is otthagyta a partfalat. Umagban kiléptünk Horvátországból és bóján töltöttük az estét.
Október 3-án nekiindultunk, hogy átkeljünk a sűrű teherforgalmú koperi és trieszti öblön. Forgolódó É-ÉK-i szelet jósoltak, ami délutánra enyhül. A reggeli kreuzolásban alig valamit haladtunk előre, de szerencsére az Isztria nyugati csücskét elhagyva, szlovén vizekre érve kezdett kicsit keletiesedni, szinte egy takkon át tudtunk kelni a csatornán, csak teherhajók miatt kellett egyet-egyet fordulni. Monfalcone öblében aztán már csak a téli tárolóhelyünkre vezető, számunkra még ismeretlen csatornán kellett felhajózni, a kikötőt megtalálni, miközben a szárazföld felől áradó hőségben kapkodtuk le magunkról a viharkabátot, viharnadrágot és a többi fölösleges rétegeket. (11. lecke: kikötés daruhoz, hajótakarítás, -téliesítés. Megjegyezni: a teherhajós sztrádákat ne úgy képzeld el, mint az autópályát! Ezeken azért nem olyan sűrű a forgalom! Jó látási viszonyok mellett gond nélkül átkelhetsz rajtuk vitorlással, csak folyamatosan figyelj, és inkább Te térj ki a nagyobbak és gyorsabbak elől!)
Két nap alatt letéliesítettük Hound-ot, kipakoltuk, és hazajöttünk. Azóta nem telik el nap, hogy ne gondolnánk rá, ne emésztgetnénk a két hét hajózás tapasztalatát, ne ízlelgetnénk, hogy milyen lesz ez két éven keresztül, és ne intéznénk legalább valami apróságot, ami az induláshoz szükséges. Mindezek után miért hiszem, hogy jövőre indulni kell és, hogy bírni fogom, bírni fogjuk a két éves utat? Mert a félelmet le lehet győzni, ami pedig marad, az csodás! Ha azt az oldalát meséltem volna, hogy delfineket, halakat, teknősöket láttunk, csodás városkák utcáin sétáltunk, rengeteget beszélgettünk, a természetben és az idő egyáltalán nem unalmas, lassú relativitásában éltünk, hogy a nehézségek még közelebb hoztak minket, az is igaz lenne, de az csak a mézes-mázas oldal volna. A valóság azonban az, hogy mindezek mellett és annak ellenére, hogy kis hajóban és nagy hajóban is vitorláztam szezonokat a Balatonon, néha a tengeren is, voltam már viharban, másztam sziklát, hegyet, ültem száguldó motoron, de beismerem, ez az út volt az eddigi legnehezebb. A természet erejének kiszolgáltatott porszemérzésre és az akár a hajódat vagy az életedet követelő rossz döntéstől való rettegésre nem lehet felkészülni. Meg kell tanulni bízni. Bízni magadban, a társadban és a hajódban! Én ezt kaptam a gyönyörű naplementék és hullócsillagos éjszakák emléke mellett. Hogy mit veszítettem? Két hét alatt 5 kilót, fésült-fazonra beszárított frizurát, pár óra alvás-elmaradás, tehát csak olyat, ami könnyen visszajön.
